VISSZA A TERMÉSZETBE, VISSZA A KÜTYÜMENTES ÉLMÉNYEKHEZ

A hozzád hasonló szülők nagyon szeretik, ha gyermekük értékesen és sok új élményt szervezve tölti az idejét, vidám és biztonságos környezetben. Ezért hoztuk létre a KucsiTanya gyermek táborait és Apafia programjait.
 

KucsiTanya tábor

 
 
 

Kik vagyunk mi?


A program kitalálója Kucsera Gábor, kétszeres világbajnok, többszörös Európa-bajnok, olimpikon kajakozó, és főállású családapa, valamint Várdai Balázs a HolidayMaker alapítója, aki több mint 10 éve foglalkozik gyerektáboroztatással. Gábor régóta dédelgetett álma, hogy figyelmet fordítson azokra az értékekre, amelyeket ő maga is megtapasztalt a nagymamájánál, a vidéken töltött nyári szünetekben. Ezért fogott össze a Holiday-Maker csapatával, akik az elmúlt négy év alatt több tucat gyermek tábort tudnak már a hátuk mögött, és hozták együtt létre a KucsiTanyát. A tábor megvalósítását Urbán Adrienn segíti, akivel együtt áll össze a három fős vezetői csapat.


Több rólunk

„Eszméletlen jól éreztem magam, a mai napig szinte minden emlék itt van előttem. Mindig azt mondtam, milyen jó a vidéki gyerekeknek, mennyi mindent tudnak csinálni nyáron, mennyi mindenre van lehetőségük.”
(Kucsera Gábor, a gyermekként vidéken töltött nyarairól)

Ismerd meg program ajánlatunkat

Minden korosztálynak

Apafia programok

„Habár az elmúlt évszázadban a társadalmunk jelentős változáson esett át, az emberi kapcsolatok ugyanúgy fontos szerepet játszanak be az életünkben, mint korábban. Az apa-fia kapcsolatokra ugyanez igaz. Ezért fontos, hogy ezeket a kapcsolatokat ápoljuk. Ennek elősegítéseképpen hoztuk létre Apafia programjainkat.”
(Várdai Balázs)
IMG_9806

Blogunk, olvass, tanulj, élj


Rólunk mondták💬

Itt láthattál minket