A kalandtábor nem csak a vagány gyerekek tábora

vagány gyerekek

A kalandtábor nem csak a vagány gyerekek tábora

Számtalan szülő félelme, hogy a gyermeke nem elég vagány, nem elég belevaló ahhoz, hogy egy kalandtáborban jól érezze magát. Féltjük őket és ez teljesen természetes. Nem a vagány gyerekek táborához tartozik.

Régen teljesen normális dolog volt fára, falra, garázstetőre mászni, vagy egész nap az udvaron, utcán rohangálni, játszani. Már gyermekként málnát szedtünk, rosszabb esetben körtét loptunk, sarasak voltunk, és vagányak. Mert akkor ez volt az élet.

De a vágy vajon változott? 

Azt kell, hogy mondjam, semmit nem változott a vágy, a mai gyermekek életében sem. Nézzük meg közelebbről? Mutatom.

Ott az egész nap a számítógép előtt ülő gyermek. Mivel játszik? Kalandjátékok sokaságával. Lehet, hogy lesz benne fegyver, lesz benne logika, az is megesik, hogy lesz benne üldözés is, de mindezt miért teszi? Mert beleképzeli magát az adott szituációba, az adott történetbe. MERT KALANDOT AKAR!

Ugyanez a helyzet a könyvet olvasó fiatalokkal is. A kalandregényeket olvassák, ahol van esemény, ahol barátságok szövődnek, ahol mennek, tesznek, akarnak, álmodnak, majd elérik azokat. MERT KALANDOT AKAR!

Épp ezért amikor tábort választunk, és merjünk választani, ne azt nézzük, milyen adottságokat látunk mi a gyermekben, nézzük őket más szemmel. Értsük meg őket, és merjük elengedni őket.

Mert nem kell mindenkinek fára másznia ahhoz, hogy beilleszkedjen a közösségbe, elég, ha szép a hangja, és a tábortűznél énekel majd. Nem kell, hogy mindenki imádjon túrázni, elég, ha szeret barátkozni, és sétálás közben jobban megy az idő. Nem kell, hogy a gyermek a váltóversenyek bajnoka legyen, hiszen csapatban dolgoznak majd, ahol az ész ugyanúgy kell majd, mint a humor, a logika, vagy a bölcsesség.

vagány gyerekek

Épp ezért most is azt mondom, bízz a gyermekedben, és engedd el, akár hozzánk, akár máshová táborozni. Hiszen egy életre szóló élményt adsz majd neki, amire szívesen emlékszik majd vissza szeptemberben, októberben, és májusban ismét jelentkezni szeretne majd. Hiszen barátságok, szövetségek jönnek létre, kötetlenül, könnyek nélkül, a nevetésre, a kalandra, és az önfeledt percekre alapozva. (Todorovits Rea)

Kalandtábor vagy unalom?

kalandtábor

Kalandtábor vagy unalom?

A kaland a szülő fejében már ilyenkor elkezdődik, hiszen nincs, vagy csak kevés az a szülő, akinek ne jelennének meg a felhők, ha a közelgő nyári szünetre gondol. Minél közelebb az időpont, annál nagyobb a gond, mert a gyermeket el kell tenni, le kell foglalni, és mindezt úgy, hogy jól érezze magát.

Jobb esetben ott a nagyi, aki tíz körömmel harcol a vakáció idejéért, és mindent megtesz, hogy a féltett kincset, a gyermeket, kalandokkal teli élményekkel halmozza el. De számtalan családban a nagyszülő nem opció. Lehetnek nagyon idősek, betegek, rettenetesen messze, vagy mert már nincsenek az élők sorában. És bizony nagyon sokan még dolgoznak. Épp nyugdíj előtt, vagy után, mert kell.

Így sok esetben a szülő idegtépő kalandja, hogy hosszú hetekre gondoskodjon a gyermek élményeiről, és biztonságáról egyszerre. Ezt azonban a munkaadók elfelejtik. Minimális a szabadság, a munka pedig nem állhat meg. Így marad az őrlődő szülő, és az unatkozó gyermek, aki kalandokat akar.

Most mondhatnánk, hogy nincs pánik, küldd hozzánk kalandtáborba, ennél azonban sokkal árnyaltabb a helyzet. Hiszen meg kell bizonyosodj, hogy a tengernyi táborkínálat közül melyik az, amelyik valóban a csemetédnek való. Hiszen senki nem szeretne úgy járni, hogy a tábor első napja után a gyermek sírva közli, többet nem akar menni. Egyrészt úszik a befizetett pénz, másrészt ismét megoldhatatlan feladat elé állít az élet, hiszen élmény és biztonság kell azonnal.

Épp ezért azt tanácsoljuk, tényleg légy körültekintő.

Mikor elkezded az ideális tábor felkutatását, tudnod kell, hogy lesznek napközis táborok, és ottalvós táborok. A kettő közötti különbséget nagyon ecsetelni nem kell, de jó átgondolni, melyik az, amelyik a gyermek személyiségének megfelelő. A napközis tábor a gyermek komfortzónáján belül esik, így reggel megy, délután pedig ismét otthon lehet. A több napos táborok, ahol azonban a gyermekek ott is alszanak, megint más személyiséget kívánnak. Azoknak a gyermekeknek ajánljuk ezt a tábortípust, akik elevenebbek, mozgékonyabbak, kíváncsiak és barátkozóbbak.

Majd aztán jön a következő feladat, kiválasztani a tábor típusát. Tematikus tábort szeretnél, vagy kalandtábort?

A tematikus tábor az, ahol nagyjából mindig ugyanaz történik majd, hiszen egy témakört járnak körbe a gyerekek. A hercegnő táborban apró hercegnőket képeznek egy hétig, a fotós táborban fotóznak, a számítógépes táborban pedig programoznak, játszanak, terveznek, mindezt a számítógép keretein belül.

A kalandtábor azonban más. Ez a régi idők hangulatát adja vissza, ahol az elevenség és a felfedezés kitűnően megférnek egymással. Az ügyességi versenyeken túl a természet és önmaguk felfedezése kulcsszerepet kap, arról nem is beszélve, hogy a különleges esemény különleges, új barátságokat hoz majd a gyermek életében.

Hiszen mi felnőttek is szeretnénk a tábortűz mellett mesét hallgatni, vagy énekelni, a gyermek pedig kitörölhetetlen emlékeket kap majd ezáltal. Sátorban aludni, a szabadban játszani, megtudni mennyi erőtartalék rejlik a gyermekben valóban páratlan élményt nyújt majd számára. Arról nem is beszélve, hogy a természettel megismerkedve jobban óvja, védi majd azt.

Önállóság mindenekfelett

Na igen. A kalandtábor valóban maga a kaland akkor, ha a gyermek otthon önállótlan, és mindenben segítségre vár a szüleitől. Számtalan esetben láttuk már, hogy ezek a gyerekek egy szempillantás alatt vállnak vagány, önellátó csemetékké, hiszen igénylik mindazt, ami a megszokottól eltérő. Így lehet az, hogy szó nélkül kitakarítják a sátrakat, és rendbe teszik a saját dolgaikat. Hiszen kiélhetik a saját vágyaikat, feszíthetik a határokat, és a közösség varázsa egyként hat minden gyermekre.

kalandtábor

Épp ezért szülőként a nyártól nem félni, hanem várni kell azt. Számtalan lehetőség, tengernyi esély, hogy a gyermek úgy töltse el a szünidőt, ahogy számára a legkedvesebb. Ha pedig egy igazi kalandtábort szeretnél, nincs más dolgod, mint felkeresni bennünket, az akciókért, részletfizetési opciókért, és lehetőségekért. Mert a kalandtábor a Te döntéseddel kezdődik. (Todorovits Rea)

Felszerelés lista ottalvós gyerektáborhoz, amit minden szülőnek ismernie kell

felszerelés lista

Felszerelés lista ottalvós gyerektáborhoz, amit minden szülőnek ismernie kell

A szülők a lehető legtöbb lehetőséget szeretnék megadni gyermekeiknek, ami természetesen érthető is. Azt akarják, hogy gyermekük boldog legyen, egészséges, jó és tartalmas kapcsolatot alakítson ki másokkal és bízzon önmagában. Habár az óvodai és iskola környezet elősegíti a gyermek szocializációját, sok gyermek szenved a nyári, sokszor „eseménytelen” hónapokban. Unalom ellen az egyik legjobb megoldás a nyári tábor.

A gyerektáboroknak számtalan előnyük van. A gyermekek friss levegőn lehetnek, új barátokat, új ismereteket és mindemellett életre szóló élményeket szerezhetnek. Tudta, hogy az országban évente több ezer gyermeket iratnak be különböző táborokba a szüleik? Ez nem véletlen, hiszen a táborozás során a gyermek olyan élményekkel gazdagodhat, amelyekből akár felnőttkorában is profitálhat majd. Ebben a megvilágításban a nyári tábor nem csupán szórakozás, hanem egy életre szóló befektetés is, ami garantáltan megtérül.

Minden gyermek életében eljön az a pont, amikor már kellőképpen önálló ahhoz, hogy saját maga is megfogalmazza az igényét, hogy táborba szeretne menni, hogy szeretne egy kis időt a barátaival, a szüleitől távol tölteni. Sok szülő megijed ilyenkor; úgy érezhetik, gyermekük már nem szereti őket úgy, hiszen már nélkülük is jól érzi magát. Ez azonban egyáltalán nincs így, sőt! Ez a szülőkről való természetes leválás, az önállóvá válás folyamatának egyik legfontosabb lépcsőfoka. Mindezek ellenére sokszor a szülő és a gyermek is nehezen éli meg ezt az időszakot.

Ahhoz, hogy a táborozás minden szempontból zökkenőmentes legyen, fontos a tervezés. A szülőknek érdemes már hetekkel a táborozás előtt összeírni egy felszerelés listát, hogy biztosan semmi ne maradjon otthon. A szervezésbe, pakolásba a gyermeket is bevonhatjuk, ami így akár egy közös családi program is lehet. A közös tervezgetés közben a gyermek egyre izgatottabbá, lelkesebbé válik és az esetleges szorongás megszűnik.

Aggódik, hogy valami fontos lemarad a listáról? Aggodalomra semmi ok! Segítünk! Az alábbiakban részletesen összefoglaljuk, melyek azok a létfontosságú dolgok, amelyeket mindenképpen érdemes becsomagolni, ha a gyermek táborozni indul.

 
 

 

Ruhaneműk

A ruhák a mindennapi élet szerves kellékei. Nincs ez másként egy nyári táborban sem. A ruhacsomag összeállításánál mindenképpen vegyük figyelembe, milyen programokon fog részt venni a táborban a gyermek. Érdemes előre tájékozódni arról is, hogy milyen időjárás várható a táborozás időszakában. Ha bizonytalanok vagyunk és van rá mód, vegyük fel a kapcsolatot a tábor vezetőjével és kérdezzük meg, milyen kiegészítőket csomagoljunk be feltétlen a gyermeknek.
A következő lista jó kiindulási pont lehet:

  • Zokni, alsónemű
  • Pizsama
  • Papucs
  • Kényelmes váltóruha (póló, pulóver, nadrág)
  • Sportolásra, kirándulásra alkamas cipő
  • Meleg, vízhatlan kabát és csizma
  • Sapka, napszemüveg
  • Fürdőköntös és fürdőruha (a tábor jellegétől függően)

Érdemes – különösen ha kisebb gyermekekről van szó – több ruhát (pólót, zoknit stb.) csomagolni, mint amennyire a napok száma alapján feltétlenül szükség lehet, hiszen egy táborban könnyen előfordulhat, hogy bizonyos ruhadarabok sárosak lesznek, elszakadnak vagy esetleg eltűnnek. Igyekezzünk megtalálni az egészséges egyensúlyt, hiszen az óvatosság könnyen átcsaphat „túlcsomagásba”.
Tipp: Minden ruhadarabra kerüljön címke, vagy valamilyen speciális jel (monogram, hímzés stb.). Ez a megoldás különösen akkor praktikus, ha a táborban közösen mossák a gyermekek ruháit.
A ruhákhoz szervesen kapcsolódó rendkívül praktikus eszköz a szennyestartó zsák. Függetlenül attól, hogy a táborban biztosított-e a mosás lehetősége vagy sem, a gyermeknek szüksége lesz egy erős anyagból készült zsákra vagy nagyobb zacskóra, amelyben a szennyes ruháit tárolhatja. A zsák nem csak tárolásra, de adott esetben (mosás) szállításra és rendszerezésre is alkalmas. Ha nincs mosási lehetőség a táborban, a szennyes ruha zsákot biztonságosan, a többi tiszta ruhától és egyéb tárgytól elkülönítve tudja hazavinni a gyermek. Fontos, hogy a szennyestartó zsák vízálló is könnyen tisztítható legyen. Érdemes sötétebb színű zsákot választani.

Tisztasági csomag, piperecikkek

Habár otthon a gyermekek zöme sokszor még öt percet sem tölt egy a fürdőszobában, fontos, hogy a nyári táborban kéznél legyenek a legfontosabb tisztálkodási eszközök.
Ezek mindenképpen szerepeljenek a listán:

  • Törölköző (legalább 2 – egy zuhanyzáshoz, egy pedig a strandra vagy más vizes programokhoz)
  • Fogkefe, fogkrém
  • Tusfürdő, sampon, hajbalzsam
  • Szappan
  • Fésű, hajkefe

Nagyobb, tinédzserkorú gyermekeknek az alábbiakra is szükségük lehet:

  • Női/lányka higiéniai termékek
  • Dezodor
  • Borotva
  • Ajakbalzsam

Ha a gyermek már idősebb, bármennyire is nehéz, igyekezzünk meggyőzni, hogy ne vigyen magával túl sok smink eszközt és hajbavalót, hiszen a táborozás lényege a társas szórakozás, nem az aktuális smink trendek felvonultatása.
Tipp: Szerezzük be egy masszív, vízhatlan neszeszert, hogy a gyermek tisztálkodási csomagát elkülöníthessük a csomag többi részétől!

Felszerelés programokhoz

A nyári táborokban számtalan nagyszerű program közül választhatnak a gyermekek, azonban nincs is annál kellemetlenebb, mikor a gyermek azért nem tud részt venni az adott programon, mert nincs megfelelő felszerelése. Nagy könnyebbség, hogy a tábor vezetősége a program listát már a táborba érkezés előtt kiküldi a résztvevő gyermekek szüleinek, hogy kellőképpen felkészülhessenek.
Programtól (és tábortól) függően a következő dolgokra lehet szükség:

  • Kerékpáros bukósisak
  • Teniszütő
  • Hangszerek
  • Táncruha
  • Sportruházat (funkcionális ruházat pl.: sziklamászó tábor esetén)
  • Úszódressz, úszónadrág, úszószemüveg
  • Zseblámpa
  • Hátizsák
  • Kulacs

Képtelenség kitalálni, hogy pontosan mire lesz szükség ezért, ha van rád mód, egyeztessünk a programszervezőkkel. Ezzel minden kellemetlenségtől megkímélhetjük gyermekünket.
Tipp: Akkor is csomagoljuk be a felszerelést, ha a gyermek nem biztos benne, hogy részt szeretne venni a programban. Gyakran csak a megérkezés pillanatában vagy a program kezdete előtt dönt úgy, hogy mégis részt vesz. Előrelátó csomagolással elkerülhetőek a kellemetlen percek.

Gyógyszerek, elsősegély

Ha a gyermek külön egészségügyi ellátást igényel vagy speciális gyógyszerezésre szorul, fontos előre egyeztetni a tábor vezetésével és a táborban dolgozó nevelőkkel. Ők pontosan el tudják magyarázni, hogy a gyermek hol tárolhatja majd a gyógyszereit és szükség esetén a gyógyszerezést is felügyelik. A gyógyszerek mellett fokozott figyelmet kell fordítani a speciális étrendű, különböző intoleranciákkal élő gyermekek étkeztetésére is. Ne felejtsük el tájékoztatni a tábort, ha gyermekünk glutén-, vagy laktózérzékeny!
Tipp: Jó, ha minden táborozó gyermek csomagjában lapul pár általános elsősegélynyújtó eszköz:

  • Ragtapasz
  • Steril gézlap
  • Antiszeptikus törlőkendő
  • Kötszer
  • Csipesz
  • Hideg/meleg gélpárna

Minden ottalvós tábor alkalmaz képzett elsősegélynyújtókat, akik azonnal segítenek, ha baj van, de a fent felsorolt eszközökkel akár a gyermekek is el tudnak látni egy kisebb vágást vagy horzsolást.

Napvédelem

Megfelelő napfényvédelem hiányában könnyen károsodhat a gyermek szeme, bőre és a bőrdaganat kockázata is megnő. Fontos, hogy gyermekünk az egészsége kockáztatása nélkül élvezhesse a napsütést, ezért mindenképpen készítsünk a csomagjába naptejet, napozó kalapot és igény esetén napszemüveget is. Ha gyermekünk fényérzékeny vagy napallergiás, fordítsunk fokozott figyelmet a napfényvédelemre!
Tipp: Ha a gyermek nem kedveli a naptejet, próbáljunk spray vagy aeroszolos kiszerelést használni. Ha színezett naptejet használunk, könnyen kiderülhet, ha kimaradt egy-egy folt a bőrön. Indulás előtt tanítsuk meg a gyermeket a helyes napfényvédő használatra!

Rovarok elleni védekezés

A rovarcsípés egyáltalán nem szórakoztató dolog, ezért indulás előtt mindenképpen gondoskodjunk megfelelő mennyiségű rovarriasztó termékről. Számtalan termék közül választhatunk, a lényeg, hogy tanítsuk meg a gyermeket a riasztó helyes használatára. A legtöbb tábor felkészült a „rovarok támadására”, az ablakokra szúnyoghálót szerelnek, de egy ottalvós táborban este is vannak foglalkozások a szabadban, tehát nem árt felkészülni. Ha gyermekünk allergiás valamely rovar (pl.: darázs) csípésére, tájékoztassuk a tábori nevelőket. Ilyen esetben az információ életet menthet!
Tipp: Szúnyogriasztó készítményt otthon is készíthetünk, mindenféle vegyszer nélkül. Csupán vízre, gyógyszertári alkoholra levendulaolajra és citromfűolajra van hozzá szükség.

Személyes tárgyak

Időnként mindenkire rátör a honvágy, nincs ez másként gyermekkorban sem, főleg, ha a gyermek az első ottalvós táborába készül. A családtól való elszakadás okozta szorongást könnyedén csökkenthetjük, ha gyermekünkkel együtt becsomagolunk az utazótáskába egy kedves családi fényképet, a kedven plüssállatát vagy más személyes tárgyat, amihez a gyermek kötődik. Ezek a tárgyak eszükbe juttatják az otthon melegét és biztonságérzetet adnak. Fontos, hogy ne vigyen a gyermek túl értékes dolgokat, mert a táborban minden könnyen eltűnhet.
Tipp: Ha gyermekünk plüssállattal alszik, ne hagyjuk otthon kis barátját. A legtöbb gyermek kötődik valamilyen alvóállathoz és nélküle sokszor el sem tudnak aludni.

Játékok

Minden táborban biztosítanak időt szabadfoglalkozásra, amikor a gyermekek kötetlenül játszhatnak egymással. Ilyenkor jól jöhetnek a különböző játékok korosztálytól függően:

  • Kártya
  • Társasjáték (a legtöbb népszerű társasjátéknak létezik kifejezetten tábor-, és utazásbarát változata)
  • Labdajátékok
  • Színező könyvek
  • Rejtvény, szókereső

Ha nem kimondottan tech táborba készül gyermekünk, ne pakoljunk a táskájába játékkonzolokat és egyéb elektronikai eszközöket. A legtöbb táborban ezek használata kifejezetten tiltott (sok helyen a mobiltelefon használata is tilos).

A táborozás és a táborra való felkészülés nem csak a gyermek, de a szülő számára is rendkívül stresszes időszak. Kellő tervezéssel, listaírással és odafigyeléssel azonban minimalizálhatók a kellemetlenségek. Fontos, hogy szülőként ne aggódjuk túl a dolgot és ne próbáljunk mindent irányítani, aggodalmunk, szorongásunk a gyermekre is átragadhat. A táborozás remek lehetőség a gyermeknek, hogy megtapasztalja, milyen érzés az önállóvá válás és a pozitív élmények hatására az önbizalma is megnő. Gondtalan táborozásra fel!

5 fontos készség, amelyeket a gyermekek a nyári táborokban elsajátíthatnak

fontos készség

5 fontos készség, amelyeket a gyermekek a nyári táborokban elsajátíthatnak

A nyári táborokban a gyermekek kipróbálhatnak új dolgokat, új barátokat szerezhetnek és élvezhetik a természet szépségeit. Sokan úgy gondolják, a nyári tábor semmi másról nem szól, csupán szórakozásról és játékról. Ez egyáltalán nem igaz. Egy nemrég végzett tanulmány szerint a nyári táborok nagyban hozzájárulnak a gyermekek pozitív fejlődéséhez, és a táborokban olyan készségeket sajátíthatnak el, melyek létfontosságúak az életben. A nyári tábor többek között elősegíti az érzelmi intelligencia, az önbizalom fejlődését és függetlenségre, egészséges életmódra, környezettudatosságra nevel.


Az 5 legfontosabb készség, amely fejleszthető a nyári táborokban:

1. Csapatmunka-készség / Csapatorientáció

A nyári táborok egyik legnagyobb előnye, hogy a gyermekek új közösségbe kerülhetnek és megtanulhatják, hogyan kell kapcsolatot teremteni, csapatban dolgozni, csapatként megoldani egy-egy feladatot, egyszóval fejlődnek a szociális készségeik. Mindezt persze játékos formában. A legtöbb felnőtt szívesen emlékszik vissza tábori élményeire és sokan életre-szóló barátságokra is szert tettek egy-egy táborozás során.

2. Kommunikációs készségek

Mint tudjuk, manapság a gyermekek – és a felnőttek is – rengeteg időt töltenek számítógépek vagy egyéb elektronikus kütyük képernyői előtt. Természetesen ezen eszközök használata a mai világban már hozzátartozik a mindennapi élethez, és vannak programok, melyek kifejezetten jól fejlesztik a gyermekek képességeit, de nem szabad hagyni, hogy a technika az emberi kapcsolatok és legfőképpen a kommunikáció rovására menjen. A gyermekek többsége szívesebben játszik videojátékokkal, mint a szabadban a barátaikkal. De szerencsére van megoldás! A nyári táborokban nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek kommunikációs készségeinek fejlesztésére. Már az is rendkívül sokat segít, hogy a gyermek más gyermekekkel van körülvéve és a technika vívmányainak hiányában „rákényszerülnek” arra, hogy beszélgessenek egymással.

3. Empátia

Szeretné megtanítani gyermekének, hogyan legyen kedves és gondoskodó, de közben szeretné, ha gyermeke jól érezné magát és sok időt töltene a szabadban? Erre az egyik legalkalmasabb hely a nyári tábor. Ahhoz, hogy a gyermek empatikus legyen, először saját magát kell megismernie és megértenie. Emellett meg kell tanulnia, hogyan értékelje, tisztelje és értelmezze a többi ember véleményét, még akkor is, ha esetleg nem ért egyet vele. A legtöbb nyári táborban nagy hangsúlyt fektetnek az empátia fejlesztésére. Léteznek kifejezetten empátia-fejlesztő feladatok, melyek rendkívül népszerűek a nyári táborokban. Például modellezik, hogyan érezzenek együtt másokkal, hogyan legyenek gondoskodóak (ezt akár egy kisállat simogatóban is gyakorolhatják). Az empátia fejlesztése mellett fontos, hogy gyermek megtanulja kontrollálni és kifejezni a saját érzelmeit is.

4. Motiváció és hozzáállás

A nyári táborok rendkívül alkalmasak a motiváció és a hozzáállás fejlesztésre. A tábori foglalkozások felkeltik a gyermekek érdeklődését, ezáltal motiváltak lesznek egy-egy feladat végrehajtásában. A különböző versenyek, problémamegoldó kvízek jobb teljesítményre ösztönzik a gyermekeket. Már egy-két feladat után megértik, mi kell ahhoz, hogy valaki első legyen és egyesek miért végeznek az utolsó helyen. Mindennek az alapja a hozzáállás. A negatív hozzáállás csökkenti a teljesítőképességet, emiatt a negatívabb gondolkodású gyermekek gyakrabban veszítenek versenyhelyzetekben. A nyári táborban a gyermek megtanulja, hogy pozitív hozzáállással sok mindent elérhet és érdemes hasonlóan pozitív gondolkodású emberekkel körülvennie magát.

5. Kreativitás

A nyári táborok egyik legfontosabb feladata a kreativitás fejlesztése. A változatos művészeti, zenei, táncos foglalkozások közben minden gyermekből felszínre törhet rejtett tehetség. A gyermekek önbecsülésének jót tesz, ha kipróbálnak valami új dolgot és abban sikert érnek el. A tábor kiváló lehetőséget kínál erre, hiszen felügyelet mellett, félelem és következmények nélkül próbálhatnak is új dolgokat. Az agyagozás, a versírás vagy egy új koreográfia elsajátítása olyan pozitív, önbizalomnövelő hatással van a gyermekekre, amilyennel máshol nem igazán találkozhatnak. Gyakran előfordul, hogy egy nyári táborban felfedezett tehetség a gyermek felnőttkori életét is meghatározza, esetleg hivatást is ez alapján választ majd. Mindezek mellett a táborban megtanulják értékelni az egyediséget, ezáltal sokkal nyitottabb és elfogadóbb felnőttek válnak belőlük.

Hogyan állapítható meg, hogy a gyermeke már készen áll az ottalvós táborokra?

ottalvós

Hogyan állapítható meg, hogy a gyermeke már készen áll az ottalvós táborokra?

Előbb-utóbb minden szülőben felmerül a kérdés, hogy vajon gyermeke elég érett-e már az ottalvós táborokra. A kérdés rendkívül összetett, de egy biztos: minden szülő azt szeretné, ha gyermeke a lehető legtöbb élménnyel gazdagodna a táborban eltöltött idő alatt. Az ottalvós nyári táborok elősegítik a gyermekek testi és szellemi fejlődését, amelett, hogy életreszóló élményt nyújtanak. Olyan élményeket, melyekre a gyermekek felnőttkorukban is emlékezni fognak. Azonban a fő kérdés továbbra is az: hogyan állapíthatja meg a szülő, hogy gyermeke készen áll az ottalvós táborokra? Az alábbi jelek segíthetnek a döntésben.

1. A gyermek tud olvasni

A nyári táborokban a gyermekek játék közben tanulják meg, hogyan kell közösségben élni, viselkedni, hogyan kell csapatként együttműködni. Kötélhúzás, számháború, labdajátékok; ezek mind csapatépítő játékok, melyek megértéséhez a gyermekeknek ismerniük kell a játékszabályokat és tudniuk kell utasításokat követni.
A szabálykövetés egy olyan készség, melyet olvasással tesztelnek. A tesztelés jellemzően óvodában, alsó tagozatban kezdődik és sok gyermeknek nehézséget okoz.
Érdemes elvégezni az olvasás tesztet. Ha a gyermek tud pusztán önmaga szórakoztatására, segítség nélkül olvasni, érdemes elgondolkodni az ottalvós nyári tábor lehetőségén.

2. A „máshol alvás” nem újdonság

A legtöbb gyermek a nagyszülőknél tanulja meg, milyen érzés távol lenni a szüleitől. Ha a gyermek már aludt a nagymamánál hosszabb ideig, anélkül, hogy honvágya lett volna, akkor ottalvós táborba is nyugodt szívvel el lehet engedni.
Még jelentősebb választóvonal az iskolai barátoknál alvás. A barátoknál alvás jobban modellezi az ottalvós táborok körülményeit, hiszen ott is főleg a kortársai között lenne a gyermek, természetesen felnőttek felügyelete mellett. Fontos, hogy a gyermek bizonyos mértékig önálló legyen, mielőtt ottalvós táborba megy.

3. A fürdés önálló tevékenység

A felnőttek számára a fürdés a napi rutin szerves része. Egyéni szokásoktól függően fürdünk reggel, edzés után és este, lefekvés előtt. A gyermekeknél viszont más a helyzet. Számukra a fürdés egy ideig nem jelent mást, mint ülni a kádban és játszani a különféle játékokkal. De eljön az a pont, amikor a testük növekedni és változni kezd. Sok gyermek nem tud mit kezdeni ezekkel a változásokkal. Számukra a társakkal közös zuhanyzás gondolata rendkívül ijesztő lehet, hiszen félnek, hogy esetleg kigúnyolják őket a többiek. Egy idő után természetesen ez a szorongás csökken, hiszen rájönnek, hogy társaik is ugyanolyan változásokon mennek keresztül, mint ők. Ha a gyermek kijelenti, hogy önállóan szeretne fürdeni, készen áll arra, hogy ottalvós táborba menjen.

4. Ne legyen „képernyő függő” a gyermek

Egy korábbi, még a TV-korszakban készült tanulmány szerint a gyermekek naponta átlagosan 48 percet töltenek különféle elektronikai eszközök előtt, ami nem jó, de ma már tudjuk, hogy szinte fel sem néznek az okostelefonból, ami elborzasztó. De vajon mi utalhat problémára?
– Ha a gyermek a napi problémák elől a virtuális világba menekül
– Ha eltitkolja, hogy pl.: mennyit ült számítógép előtt
– Ha nem tud elszakadni a játéktól és nem reagál azonnal az utasításokra
– Ha megbízható családtagok jelzik, hogy probléma van
A „kütyü-függő” gyermek általában egyáltalán nem érdeklődik a szabadban végezhető tevékenységek, játékok iránt. Ilyenkor sok szülőben felmerülhet a kérdés: hogyan tudom felkelteni a gyermekem érdeklődést az ottalvós nyári táborok iránt?
Érdemes olyan szakkörökre beiratni a gyermeket, ahol a kortársai között lehet és, ahol közvetlenül érintkezhet hús-vér emberekkel. A csapatsportok, a balett, a tánc, a gimnasztika mind-mind segíthet, hogy a gyermek tágíthassa az úgynevezett szociális körét.
Ezen kívül érdemes közös, szabadtéri programokat szervezni a gyermekkel. A szülőknek fontos szerepük van abban, hogy megmutassák a gyermeknek, a virtuális valóságon kívül is van élet, sőt, ott van csak igazán. Ha a szülő érdeklődést mutat a természet iránt, a gyermek is érdeklődni fog. Ha ezt sikerült elérni, szóba kerülhet a táborozás is.

5. Úszás

Az, hogy valaki tud-e úszni nem csupán biztonsági kérdés az ottalvós nyári táborokban. Szociális szempontból is fontos. A gyermek először tölt pár napot távol az otthonától és ennek természetes velejárója a bizonyos mértékű bizonytalaság.
A gyermekek hasonlítgatják magukat a társaikhoz. Ha azt látják, hogy a többi gyermek – főleg a velük azonos korú társaik – ügyesebben úszik, elkeserednek, az önbizalmuk csökken és nem tudják élvezni a programot. Tábor típustól függetlenül, ha a gyermek tud úszni, az már önmagában azt jelzi, hogy készen áll az önállósodásra.

Miből állapítható meg, hogy a gyermek még nem áll készen az ottalvós táborokra?

A gyermek állandó szülői társaságot igényel? Meg kell fenyegetni, hogy vacsorázzon? Vannak még fürdőszobával kapcsolatos gondjai (pl: ágybavizelés, személyes higiénia, fürdés stb.)? Nincsenek barátai?
Ha bármelyik kérdésre igen a válasz, egyértelmű, hogy a gyermek még nem áll készen, és érdemes még legalább egy évet várni az ottalvós táborozással.
Mindezek mellett fontos kihangsúlyozni, hogy minden gyermek más, és az azonos korú gyermekek fejlődésének ütemében is lehetnek eltérések. Ne csüggedjen, ha a gyermeke még ne áll készen az ottalvós táborokra. Idővel ezekre is sor kerül. Ha viszont úgy érzi, gyermekét nyugodt szívvel elengedheti táborozni, ne habozzon! A nyári táborokban a játék és szórakozás mellett a gyermekek fontos élettanulságokat is megtanulhatnak. Megismerik önmagukat, a képességeiket, megtanulják kifejezni és vállalni a véleményüket, gondolataikat és környezettudatosabbá, empatikusabbá válnak.

7 ok, hogy miért a természetben töltse gyermeke a nyári tábort

nyári tábort

7 ok, hogy miért a természetben töltse gyermeke a nyári tábort

Kutatások kimutatták, hogy a gyermekek többsége sokkal több időt tölt „képernyő előtt”, mint az ajánlott maximum 2 óra. Egy 2009-es ausztrál tanulmány szerint a 10-12 éves gyermekek fele naponta kevesebb mint 1 órát tölt a szabadban. Ez meglehetősen kevés, figyelembe véve azt a tényt, hogy a szabadban eltöltött idő rendkívül pozitív hatással van a gyermekek testi és mentális fejlődésére. Íme, a hét legfontosabb ok, miért fontos, hogy a gyermeke a szabadban töltse a nyári szünetet és a nyári tábort.

1. Testi egészség

Kutatások kimutatták, hogy azok a gyermekek, akik sok időt töltenek a szabadban, sokkal aktívabbak és kevésbé fenyegeti őket a gyermekkori elhízás a fokozott fizikai aktivitás miatt. Ki látott már gyermeket egy helyben ülni a szabadban? Egy másik kutatás szerint minél több időt tölt a gyermek a természetben, annál kisebb az esély, hogy rövidlátó lesz. Orvosok szerint már 45 perc is elegendő, hogy csökkenjen a kockázat, ami vélhetően a napfénnyel áll összefüggésben. A mozgás nem csak a gyermekek testének jó. Azok, akik sok időt töltenek a szabadban sokkal koncentráltabbak lesznek, ezért a természetben eltötött nyári tábor kiválóan alkalmas a hiperaktív gyermekek fejlesztésére is. Mindemellett a napfény hatására a szervezetben D3 vitamin termelődik, amely létfontosságú a megfelelő testi és szellemi fejlődéshez egyaránt. A napfényvédelem a nyári időszakban kiemelten fontos.

2. Magabiztosság, önbizalom

A természetben sokkal kevésbé struktúrált a játék, mint egy zárt térben. A gyermekek számtalan módon léphetnek kapcsolatba a természettel, ami nagy hatással van a kognitív fejlődésükre. A nyári táborban a gyermek megtanulja és megtapasztalja, hogyan teremthet kapcsolatot a természettel. Ezzel egyidőben megtanulja kontrollálni a saját cselekedeteit, mely által nagyobb önbizalomra, magabiztossága tesz szert.

3. Kreativitás és képzelőerő

Általánosan elfogadott tény, hogy a természet inspirálólag hat az emberekre életkortól függetlenül. A természetben a gyermekek szabadabban gondolkodhatnak, megtervezhetik cselekedeteiket és intuitív módon közelíthetik meg az őket körülvevő világot.

4. Felelősség

A természet felelősségre nevel. Ha a gyermek szembesül azzal, hogy a növény vagy állat elpusztul, ha nem gondoskodnak róla megfelelően, megtanulja, hogy a természettel felelősségteljesen kell bánni. A nyári táborokban növényismereti foglalkozások keretében a gyermekek megtanulhatják, hogyan kell gondozni a növényeket és azt is, hogy mi történik, ha nem öntözik a növényt vagy gyökerestől kitépik a földből.

5. Különböző ingerek

A természet sokkal ingerszegényebbnek tűnhet, mint a gyermek videojátéka, valójában viszont sokkal több érzékünket aktiválja. A természetben láthatunk, hallhatunk, szagolhatunk, tapinthatunk dolgokat. Ezek mind-mind stimulálják a gyermek agyát. Kutatások kimutatták, hogy ha kevés időt töltünk a természetben, az érzékelésünk beszűkül.

6. Gondolkodás

A természet gondolkodásra ösztönöz, hiszen a gyermekek számára a természet egy egyedülálló csoda. A természetben eltöltött idő alatt – legyen az egy park, játszótér vagy nyári tábor – a gyermekekben rengeteg kérdés merül fel a Föld bolygóról és általánosságban az életről.

7. Stressz és fáradtság csökkentés

A természet mérsékeli a stresszt és a fáradtságot. A figyelem restaurációs elmélet szerint a városi környezet úgynevezett irányított figyelmet követel, ami arra kényszeríti az embereket, hogy hagyják figyelmen kívül a zavaró tényezőket. A folyamatos irányított figyelem szó szerint kimeríti az agyat. A természetben viszont szabadon kalandozhat a figyelmünk. Ez a szabadság boldogság hormonokat szabadít fel, és ezáltal kevésbé érezzük magunkat fáradtnak.
Habár a számítógép szerves része az életünknek, fontos, hogy a gyermek megfelelő mennyiségű időt töltsön a szabadban a nyári szünetben is.

TÁBOROZÁSI ÚTMUTATÓK 4 fejezetben

Táborozási útmutatók 4 fejezetben

Reméljük, hamarosan melegszik az idő, és most még furcsa belegondolni, de egyre közeledik a nyári szünet első napja. Sok szülőnek okoz komoly fejtörést, hogyan töltse a gyermek a nyári időszakot.

Manapság számtalan nyári tábor között válogathatunk, melyek változatos programokkal várják az érdeklődőket. Egy biztos: minden szülő azt szeretné, ha a gyermeke tartalmasan töltené a nyári szünidőt.

Bizonyára sokan emlékeznek a gondtalan gyermekkorra, a szabadan töltött időre, a felhőtlen szórakozásra. Nem is olyan régen a homokvár építés és a bújócska szerves részét képezték a gyermekek szabadidős tevékenységeinek.

Manapság azonban más a helyzet. A családok életvitelében végbement változások egyértelmű következménye, hogy a gyermekek sokkal kevesebb időt töltenek a szabadban, mint a korábbi generációk és sokkal szívesebben játszanak videojátékokkal a szoba hűvösében.

Kutatások kimutatták, hogy a gyermekek többsége sokkal több időt tölt „képernyő előtt”, mint az ajánlott maximum 2 óra. Egy 2009-es ausztrál tanulmány szerint a 10-12 éves gyermekek fele naponta kevesebb mint 1 órát tölt a szabadban. Ez meglehetősen kevés, figyelembe véve azt a tényt, hogy a szabadban eltöltött idő rendkívül pozitív hatással van a gyermekek testi és mentális fejlődésére.

4 fejezetből álló írásunkban szeretnénk a szülőknek segítséget nyújtani gyermekük nyári szünidejének tervezésében: