Érthető félelem, mert a víz az úr

Tragédia és következményei a lélekben

Nem is oly régen, azt gondolom, egy világ gyászolt, és mindenki szívébe, lelkébe beleégtek a nevek…Hableány, és Viking.

Fájt, mert emberek vagyunk, élő, érző, hús vér testek és lelkek. És mi is megyünk kirándulni, szórakozni, világot, vagy a közeli tópartot megcsodálni. Mert emberek vagyunk. A szépre, a csodára vágyunk. Mindannyian.

És aztán jött a tragédia, ott, a Dunán, azon a szép helyen, melynek fényét már mindenki dalba, versbe foglalta, lefestette, fotózta, vagy csak csendben a szívébe zárta. A Duna.

És mi közben tábort szervezünk, amit csak vizes tábornak hívunk, kajakozási lehetőséggel, biztonságosan.

Majd egy percre mi is elnémulunk, és picit csendesek vagyunk azóta is.

Mert az élet szent. Szent az anya élete, aki utolsó pillanatban is hatéves kislányát ölelte át, és együtt keltek át egy más világra. Szent a férfi élete, aki nyaralt, dolgozott, és hitt abban, hogy pár óra múlva az élet majd egy másik élménnyel, órával, lehetőséggel ajándékozza meg.

És most itt vagyunk, Te, a szülő, én a szervező, és egymással nézünk farkas – lélek szemet, és nem mozdulsz felém. Én lehajtott fejjel annyit mondok, megértem.

Mert szorítod, mert el nem engeded, mert míg élsz, és azon túl is, az életed adnád a gyermekedért.

Mert eddig is tudtuk, eddig is értettük, éreztük, a víz az úr. És igen, valóban így van.

És ha úgy gondolod, a lelked sokkja még nem oldódott fel, megértem.

Mert nem mondhatom innentől kezdve azt, hogy biztonságos, bár tudom, hogy az. Erősítünk a köteleken, olyannyira, hogy azon jobban csak a sors erősíthet, de gyengíteni nem tud.

Mert ránk is ránk ragad a félelem.

Mégis az élet mellett tesszük le a voksunk!

Az élet mellett, amely azt mondja, nem történhet baj. Hiszen Verona óta megannyi busz indult el, és ért haza, épségben gyerekekkel. Megannyi vizes tábor kezdődött el és ért véget boldogsággal teli pillanatokkal.

Hiszen az élet is szent!

Az élet, ami tragédiákkal övezve bár, de nevetéstől hangos. A gyermeki kacajtól, a számtalan élménytől, és az alázattól. Mert ez a legfontosabb mindenekfelett. Alázat az élettel szemben, ahol „A víz az úr”.

És nem leszünk most hatalmas marketing fogás, és nem mondjuk azt, hogy tragédia bárkivel és bármikor előfordulhat. Nem mondjuk, hiszen Te, a szülő nap, mint nap ettől rettegsz, és mindenkinél jobban tudod ezt.

Nem mondjuk azt, hogy küldd a vizes táborba, hiszen egyetlen óvó pillantásunk és kötelünk sem lehet olyan erős, mint az anyai szereteté, mely elvághatatlan.

Nem mondjuk, hogy minden rendben lesz, és ne félj.

Annyit mondunk, tudjuk, értjük, érezzük. És ha már feliratkoztatok a táborra, szívünk, lelkünk minden rezdülése óvja majd a gyermeked. Ha nem jelentkezel, mert rettegsz, mert félsz, megértem. Hiszen szeretni ezerféleképpen lehet. És rosszul szeretni a gyermeket, ha az a szívünkből jön, nem lehet.

  • 59
  •